A Nomarik Földjén - Az Üldözöttek 2. Fejezet

Bemennek a házba és Deshana valami reggeli félét kezd készíteni nyúlból meg madártojásból.

-Ti mióta éltek ebben az erdőben? - kérdezi Reina.

Deshana gondolkozott, hogy elmondja-e, de aztán úgy dönt kicsit szépít a számon.

-8 éve.  – mondja végül.

-És milyen gyakran jártok ki? - teszi fel a következő kérdést Reina.

-Évente párszor.-  jön rá a válasz a lánytól. Néha nekik is ki kellett mozdulni informálódni és különböző dolgokat beszerezni, amiket az erdőben nem tudtak.

-Az nem túl sok... - gondolkozik el Reina.

-Miért, te merre vándoroltál már eddig? Mióta vagy úton? Miért? - sorozza meg kérdéseivel Deshana az utazót.

-Már több helyen is jártam...eddig ez az egyik leggazdagabb ország. - válaszolja.

- Cö - hallatszódik a méltatlankodás a szoba másik feléből, Maxre-től. - Úgy érted, itt a leggazdagabb az uralkodó család.

-Úgy ám... ráadásul ebben az országban nem sokat költenek háborúkra, valamiért a többi ország nem meri megtámadni. - ezen elmereng pár pillanatig, aztán folytatja - Eddig azt vettem észre, hogy az emberek is boldogok, bár ki tudja...ugyanakkor...itt nem sok Nomarit láttam...

-Szerintem egyet se. - mondják egyszerre az ikrek.

-Téves! - vágta rá Reina - Már több... - a szájához kapott.

-Már találkoztál párral? - Deshana.

-Egy párat láttam, de bujkáltak. - Reina.

-Itt ebben az országban? - kérdezte a lány - Merrefelé?

-Bizony. De nem mondom meg, megígértem. - emelte fel a mutatóujját.

-Akkor majd kiszedem belőled. - indul meg felé Maxre egy bicskával.

-Júj! Ezt a játékot ismerem!

-Ne, majd elmondja nekünk, ha rájön.-suttogja Maxrenek Deshana,  ahogy elveszi tőle a bicskát.

-Mégse játszunk? –kérdi végül Reina - De...tényleg nem mondhatom el, sajnálom. - egy pillanatra a mosolya nem tűnik olyan természetesnek az arcán, de aztán ismét felvidul. -Nem kell segíteni reggelit csinálni?

Eltelik néhány nap eseménytelenül, csak a szokásos mindennapi dolgok mennek, mint a vadászat, házjavítgatás. De eljön a pillanat - mivel közeledik a tél, olyan késő októberre járhat az idő – így lassan be kéne menni a faluba "vásárolni".

-Merre akarsz indulni? - érdeklődik Deshana.

-Amerre a szél visz! – hallatszik a felettébb önfeledt válasz.

-Kankunban voltál már? Az egy kisebb város,nem messze innen. – ajánlja neki Deshana.

-Hmmm... Ott még nem voltam... – gondolkodik hangosan Reina.

-Ha gondolod, eljöhetsz velünk. Van egy kis dolgunk ott. – ajánlkozik Deshana.

-Megbeszélve! – lelkesedik fel Reina - Egyébként...a bátyád csak miattam nem mosolyog, vagy amúgy se szokott? O.o

-Is-is. – válaszol őszintén Deshana.

-Kyáá! Úristen egy pók van a válladon! –sikolt fel Reina.

Deshana megrémül és próbálja lerázni. Ezalatt Reina előrántja a kardját.

-Megmentelek! – kiáltja védelmezően Reina.

Maxre pont akkor lép be a házba és azonnal kicsavarja a kezéből a kardot.

-Befogadunk és hálából ránk támadsz? Kitépem a szíved! - csillan fel egy őrült szikra Maxre szemében.

-Nnnyaff – nyögi Reina - A pók is a rokonod volt? És amúgy is... - komolyan nézett pár pillanatig Maxrére, mondani akart neki valamit, de Maxre félbeszakította.

-Takarodj innen! Nem érdekel, ha eltévedsz az erdőben, de itt nem maradsz tovább! – kel ki magából.

-Maxre! Csak egy pókot akart leszedni rólam. Ne aggódj már annyira. – kel Reina védelmére Deshana, aki erre elengedi Reinát.

-Hagyd csak... bizalmatlanság fél egészség. – mondja Reina.

- Szóval komoly is tudsz lenni, nem csak egy hebehurgya gyerek. - Maxre.

-Hebehurgya? – veszi  fel ismét a lökött stílust Reina - Hány éves vagy te, hogy gyereknek mersz nevezni, kölyök?

-22. - húzza ki magát büszkén Maxre.

-Szemtelen kölykök! Így beszéltek az idősebbekkel? Hmph! – jön a sértődött válasz.

Erre az ikrek csodálkozó fejet vágnak.

-Szerény személyem 25 éves, hívhattok úrnőmnek, vagy felségnek is. – folytatja Reina - Csak, hogy tudjátok, az én falumban nem kis büntetés járt azért, ha szemtelenül viselkedtek a nálatok idősebbekkel. Titeket már rég tigrisek elé löktek volna egy bicskával. Nekem is csak szerencsém volt annak idején... hogy az a tigris az egyik barátom volt...

-Fantasztikus, legalább megtudtuk, hogy mégiscsak egy barbár vagy – szakítja meg Maxre a szóáradatot.

-Nem is akármilyen! – büszkélkedik Reina.

-Gratulálok, büszke lehetsz magadra. – veti oda Maxre.

-Köszönöm! Ezt tőled bóknak veszem. - Reina.

-Mindegy! Deshana, készítsd össze a holmikat! 1 óra és indulunk, addig kiszellőztetem a fejem. – fordul Deshana felé Maxre. 

-Rendben. - mondja Deshana és elkezd sürögni-forogni. Az erdőben töltött hosszú évek alatt szépen visszanőtt a haja, hosszabbra, mint kiskorában volt.

Ezalatt Reina szó nélkül leül fényesíteni a kardját. Deshana elmegy, hogy egy szájkendős ruhát vegyen fel, rá pedig olyan köpenyt, aminek van kapucnija is. Ezt a ruhát használják, ha „vásárolni” mennek, mivel ez mindent takar - arcot,hajat, szagot-.

-Ennyire hideg van kint? – kérdi furcsa tekintettel Reina.

-Öhm… igen. Hidegek az éjszakák.- válaszolja Deshana. - Csak estére fogunk beérni a faluba és ha elválunk, szeretnélek megkérni, hogy ne beszélj arról senkinek, hogy ebben az erdőben laknak.

-Ez az erdő lakatlan! Miről beszélsz? – kérdi mosolyogva Reina.

Erre Deshana is elmosolyodik.

-Akkor jó. -szól és pakol tovább.

Reina kimegy a ház elé. A kard fényezésével készen van. A nap éppen lemenőben, a fák koronáját ezerszínűre festi, ahogy a sok színes falevelek más-más színként világítanak a napsugaraktól. Pár pillanatig a látvány hatása alá is került.

-Nem kéne mégiscsak reggel indulnunk? – gondolkodik hangosan Reina.

-Nem, semmi gond.Mi SOHA nem tévedünk el. – hessegeti el az aggodalmát Deshana.

-Nem azért. Így hogy vásárolunk be? – kérdi Reina.

Maxre is visszatér, átvedlik gyorsan ugyanolyan ruhába, mint Deshana. Most az arcuk még látszódik és mivel Deshana feltűrte a haját, nagyon jól látszik,hogy ikrek.

-Mindig nyitva van valami üzlet, még ilyenkor is.- válaszol Reina kérdésére Deshana.

-Hmmm...ez igaz... - nézi őket Reina, de nem tesz semmi megjegyzést.

Végül elindulnak és csak mennek és mennek és mennek. Reina már teljesen belekavarodott, akkor se tudna visszamenni a faházhoz, ha akarna. Direkt ilyen kacskaringós úton vezetik Reinát az ikrek.

-Amúgy... Azon gondolkodtam, hogy... az arcotok egyforma, de az illatotok is? O.o – szólal meg Reina megtörve a csendet.

-Mit érdekel téged az illatunk? - válik rögtön harapóssá Maxre.

-Csak mert hasonlítunk, még nem vagyunk ugyanolyanok. – közli Deshana.

-Mégis mivel foglalkozol te a vándorlás során? - teszi fel Deshana a kérdést, ami mindkettejüket érdekli.

-Testőrködöm. Általában, de sok mindennel foglalkozom, hogy pénzt szerezzek.- jön a válasz.

-Elég szószátyár vagy. Hogy lehet így bárki titka biztonságban nálad? – teszi hozzá Maxre.

-Sokan mondták már ezt, de eddig nem sok titkot fecsegtem el. – nyugtatja meg Reina.

-Tehát volt olyan, amit elárultál - mondja önelégülten Maxre. - Biztató...

-Maxre, ne piszkáld már folyton.- szidja le Deshana.

„De ez egy ember! Hogy bízhatsz meg benne, Deshana?” szól telepatikusan Maxre.

„De ő olyan másnak tűnik, nem? És azt mondta, már találkozott más nomarikkal.” hallja Maxre a választ a fejében.

„Akkor se bízok benne.” – zárja le Maxre a vitát.

Megérkeztek a városka előtti emelkedőhöz.

-Jó kis helynek tűnik – néz körbe Reina.

-Innen már boldogulsz magad is.- morogja Maxre,  azzal elindul balra, Deshana meg utána. De a lány legalább még int egyet búcsúzóul.

-Nekem is be kell vásárolnom az út előtt, hé! - megy utánuk, de az ikrek elég gyors tempóban haladtak és a város labirintusába beérve sikerül lerázniuk Reinát.

„Micsoda egy pióca. Még jó, hogy nem akarja végignézni ahogy lopunk!” – mondja telepatikusan Maxre.

„Mindegy. Melyik felét kéred te? Az élelmiszereket vagy a többi felszerelést?” – kérdi Deshana.

„Az enyém lesz az étel.” - választ Maxre.- „Oké, akkor 2 óra múlva, a közösségi ház tetején. Ne késs!”

„Nem fogok”- nyújtja ki a nyelvét Deshana.

Szétválnak és ki-ki megy a maga dolgára. Deshananak kabátokat, pokrócokat, ruhákat, edényeket stb kell beszerezni. Természetesen a legelőkelőbb házba megy be, szegényektől nem lopnak.

Reina meg eltévedt, mivel túlságosan figyelt egy bizonyos dologra így szem elől vesztette az ikreket. De nem esett pánikba.

-Basszus! A labirintusoknál van az, hogy mindig jobbra kell menni? O.O – kérdi magától és befordul jobbra.  Hirtelen vele szemben egy nomari üldöző mutáns dög vicsorog. - Kutyaszerű lény, mégse emlékeztet az állatra semmilyen szempontból. - Mivel Reina az ikrekkel lakott pár napig, a szaguk egy kis része ráragadt. Emiatt pár pillanattal később, izgatott sikítozás hallatszik és Reina  menekülni kezd. Sötét van, így nem sokat látott a dögből. Egy ideig rohangál és egyre jobban élvezi, de egyszer csak zsákutcába téved. Megfordul és elkezd rohanni a dög felé. Éppen odaér hozzá, amikor egy szaltóval átugrik felette majd fut tovább míg végül megtalálja a kijáratot. Ott megáll, a "kutya" beéri, mire Reina  a dög orrára csap az meg pár percig elveszti a szaglását és megzavarodik. Így Reina mehet tovább az útjára. Egyébként ezekkel a dögökkel katonák járnak, mert ugye mást is megtámadhatnak épp, nem csak nomarikat, ha nincsenek fegyelmezve. Pont ez történt, mert  a dög megérezte a szagot és otthagyta a katonát, az meg hiába kereste.

Eközben Maxre simán összelopkod csomó száraz, eltarolható élelmet. Deshana meg a nagy pakolászás közben nem veszi észre, hogy egy kislány jött le a hallba gyertyával.

-Maga meg mit keres itt? - kérdi a kislány nyávogós hangon majd a választ meg se várva elkiáltja magát -Anyaaaa, apaaaa! Tolvaj van a házbaaaaan!

Elkezdenek feloltódni a lámpák, a ház életre kel. Deshana  gyorsan odarohan az ablakhoz és kidobja a 3 hatalmas zsákot aztán pedig rajtuk landol. Hiába puhák nagyjából a zsákok, azért beverte az oldalát az egyik edénybe emiatt kicsit sántikálva tud csak futni , miközben a lakók bambulnak utána.

Ahogy a sötét sikátorokban mászkál a zsákokkal, egyszer csak morgást hall. Reina úgy rázta le a dögöt, hogy az pont útba essen Deshanának.  A dögöcske vicsorogva lépkedni kezd felé, ő meg gondolkodik, hogy mi legyen. Kiskora óta nem találkozott ilyennel,  csak a bátyjával gyakoroltak, hogy mit kéne tenni ilyen helyzetekben. Lepakolja a zsákot, kitépi pár hajszálát, amik tollakká alakulnak  és elkezd valami furcsa nyelven beszélni mire a tollak fényleni kezdenek és felveszik az alakját. Más szóval egyszerre két Deshana van, és mindketten elkezdenek rohanni, csak 2 különböző irányba. A szörnyike a klónt üldözi, szerencsére, annak erősebb a szaga , úgyhogy Deshana gond nélkül megszökik előle és megy találkozni Maxreval. 

A klón csak rohan, annyira nem gondolkodik, és berohan a főútra,  ahol a kocsmában ott van egy nomari vadász-királyi megbízott-banda. Akik bentről látják a szörnyet, ahogy üldözi a klónt és aztán egyszer csak puff, a klón visszaváltozik tollakká, ami aztán porrá foszlik. Reina is a főúton sétálgat véletlenül. Mivel tudomást szerzett arról, hogy él itt egy ilyen "korcs" és meglátja amint épp "menekül Deshana" a dög elől, először csodálkozik, de hamar észbe kap. Megismétli azt a trükköt, amit korábban,  így a kutya elveszti a szaglását, újfent...  Mire odaér ez a banda Reiánt már nem látni.

-Egy mocskos nomari ólálkodik a városban! – köpi a bandavezér.

-Ha bárki bármit tud, az most szóljon! – fenyegetőzik egy másik, ahogy körbenéz a városlakókon. 

-Ha segítenek neki, azért halál jár! – kurjantja egy harmadik.

-Francba, Deshana! Mit csináltál? – kérdi Maxre, mikor látják a tetőről a jelenetet.

-Semmit! Az a dög a semmiből termett ott! Valamit ki kellett találnom, mégsem változhattam át, hogy elrepüljek! – hozza fel a védelmére Deshana.

-Most már tudnak rólad! – aggodalmaskodik Maxre.

R észreveszi az ikreket a tetőn, amíg a katonák el vannak foglalva a porral, meg a döggel és fel is megy melléjük az épület melletti sikátorból.

-Nomarik vagytok? – szólal meg a hátuk mögött komoly arccal.

Majdnem leesnek a tetőről meglepődöttségükben.

-Hogy kerülsz ide? - kérdi a kelleténél hangosabban Maxre.

-A kérdésemre válaszolj! – szól hasonló hangszínben Reina.

-Nem vagyok köteles válaszolni rá! – morogja Maxre.

Reina előveszi a kardját.

-A válaszodon múlik, hogy mit teszek. – szól nyugodt hangon Reina.

-Há! Megmondtam neked, Deshana. Az emberekben –az emberek szót Maxre gyűlölettel mondja - nem lehet bízni.

-Ezt igennek veszem. – hallatszik Reina következő mondata.

Maxre és Deshana testtartása feszültté válik. Reina megindul az ikrek felé, de elsétál mellettük, le a tetőről, be a katonák közé. Időt kell nyernie, hogy az ikrek el tudjanak menekülni, akik ezt kihasználva így is tesznek.  Reina nem öl meg senkit, csak a kard lapjával leüti őket.

Maxre viszi a hátán a Deshanát - mert ő nagyon-nagyon gyors – Deshana pedig fogja a csomagokat.

 A harcnak vége, csak Reina maradt talpon és bár az ikrek már rég lehagyták, megindul a menekülési útvonaluk felé. Tudja, hogy reménytelen utolérnie őket, hacsak nem önszántukból várják meg, mégis rohan. A faluból az erdőbe érve valaki hirtelen elkapja és nekiszorítja egy fának.

-Maxre,ne olyan durván! –szól aggódva Deshana.

A fiú gepárdéhoz hasonló fülei még látszódnak.

 

-KI VAGY TE? - ordítja Reina arcába.

Ha a nomarik nagyon fel vannak dúlva érzelmileg, néha előjönnek az állati jellegzetességeik. Reina elsőre megijed, de felismeri a hangokat.

-Ostoba kölykök! – kezdi - Mostmár rájöttek, hogy nem szellemek tanyáznak az erdőben, és az egészet felégethetik, ha titeket nem találnak meg! Ha előbb elmondjátok, már rég úton lehetnénk a Nomarik falujába!

-Nem versz át minket. – mondja Maxre összehúzott szemekkel. – Véletlen, hogy pont ma volt itt a dög, amikor már évek óta nem járt itt egy se? Nem hinném. A vadászbandáról nem is beszélve.  Amíg nem jöttél ,minden rendben volt. – majd pár másodpercig fürkészi Reina arcát.

-Csak nem nekik kémkedsz? Még most áruld el és akkor gyors halálod lesz! -morog és hegyes, hófehér szemfogai megvillannak.

-Képzeld el, a király parancsot adott ki, hogy járják a városokat, túlélők után kutatva! –válaszol Reina-Ha esetleg használnád azt a csepp agyad, rájöhetnél, hogy nem velük vagyok!

Reina kezd kissé lenyugodni és már nem kiabál.

-Gyertek velem.- még halkabban beszél Reina. - Ha nem bízol bennem, és véletlenül csapdába csallak, megengedem, hogy megölj. Nem fogok ellenállni.

-Akkor már túl késő lenne. – mondja Maxre gyanakvóan. - Bizonyítsd be! Dobd le az összes páncélod és fegyvered. Ha csak egy gyanús mozdulatot látok, véged.

-Jól van... – egyezik bele Reina és elkezdi levenni a páncélját.

Deshana ezalatt hátrébb hiperventillál, mióta látta azt a sok hullát kiskorában, kicsit kikészül ha valami veszélyes történik.

-Maxre... Maxre. - szólongatja a bátyját, aki erre odaugrik hozzá, Deshana pedig belecsimpaszkodik. Maxre nyugtatóan átöleli és simogatja a fejét.

-Nem hagyom, hogy bajod essen. Soha többé. – suttogja a húga fülébe.

A  páncél egy-egy darabja tompán puffannak a földbe és kicsit be is nyomják azt. Reina páncélja alatt egy top féle van, és egy rövidnadrág, így szabadon van a hasa, és a háta egy része.

-Kész. – mondja majd körbefordul. A háta alján látszik több sebhely nyoma, ami feltehetőleg a top alatt folytatódik.

-Kiélvezkedted magad, perverz? – kérdi.

Maxre végigméri.

-Nem érdekelsz. Azokat hogy szerezted? – utal a sebhelyekre.

-Mi közöd hozzá?- veti oda Reina.

-Te már tudod a titkunk. – jön a válasz. -Itt az ideje, hogy te is elárulj egyet a tieid közül.

Deshana jobban lesz és összeszedi magát, már tud a párbeszédre koncentrálni.

-Ami titeket érint, az annyi, hogy vándorutaim során Nomarikat gyűjtök össze, és elviszem őket bizonyos falvakba, hogy nehogy bántódásuk essen. Ha többen vannak, meg tudják védeni egymást. – osztja meg velük Reina.

-Vagy egyszerre többet is könnyen meg lehessen ölni – szól gúnyosan Maxre.

-A sebhelyeim a múltam részei, azokról nem vagyok köteles beszámolni. – teszi hozzá Reina. - Ha úgy veszed, lehetséges, de nem csak egy falu van. Segítséget kérhetnek más falvakból. És vannak körülöttük emberek is, akik segítik őket. Nem minden ember gonosz, ahogy a Nomarik közül se mindegyik jó.

-Nincs rossz nomari, csak olyan, aki jogos bosszút követel. – vág közbe Maxre.

-De sajnos van. – mondja szomorúan Reina - Ti nem tudhatjátok, akik már több, mint 8 éve itt éltek az erdőben, alig ismerve a külvilágot.

-Hát akkor mesélj! – követeli Maxre.

Eközben a városban minden házat feltúrnak, hogy bújtat-e valaki nomarit, a hely pedig egyre zajosabbá válik.

-Nincs idő mesélni, a katonák bármikor erre jöhetnek, és mindennek vége! –mondja gyorsan Reina - Velem tartotok, vagy magatok boldogultok?

Info: A nomarik között az ikreket tartották a legveszélyesebbnek, a tisztogatások során ők voltak a fő célpontok, emiatt nagyon ritka egy nomari ikerpárt élve találni. Anomarik nagyon ügyesek attól függően,milyen faj keveredik a vérükben. Ha medve akkor erős, ha valami macskaféle akkor gyors és atletikus alkatok, ha teknős akkor nagyon okos és sokáig él.

A Nomarik Földjén - Az Üldözöttek

13 évvel ezelőtt
Deshana és a bátyja, Maxre éppen azon versenyeznek , hogy ki ér hamarabb oda és vissza a folyóhoz 2 hatalmas vödörrel. Deshana természetesen már megint nyerésre áll, a báty most küzdi fel magát a dombra.
 -Lassúúúú csiga! Még egy lajhár is gyorsabb nálad! A mai desszerted az enyém lesz :P:P –Deshana kiabál le a dobról.

 -Fogd be! Csak hagyom, hogy nyerj. Ha nem tenném, egész este a bőgésed hallgathatnám! - Maxre

-Nem issss! Hülye!XD - Deshana
 Aztán hirtelen kiabálásokra lesznek figyelmesek.
-Katonák!A királyi hadsereg jön erre!
-Ég a falu!

A falusiak egymást tapossák a nagy zűrzavarban, míg a vödröket eldobva rohan a két gyerek be a faluba.
-Anyaaaaa!-kiáltanak be a kunyhójukba egyszerre, ahogy megtorpannak az ajtó előtt. Belökik a nádajtót, és Deshana felsikkant.

 -Deshana, Maxre! Fussatok!-mondja anyjuk rémülettel teli hanggal. Egy katona áll felette karddal a kezében.

-Nem mentek sehová! - kiáltja a katona, ahogy megragadja Deshana hosszú haját és rácsavarja a karjára.

-Ez fáááj,eresszen el! – sír Deshana.

Maxre ráugrik a katona kezére és elkezdi harapni azt, míg anyjuk a férfi hátára ugrik.
-Eressze el a lányom, maga szörnyeteg! - kiáltja az anyjuk. 

-Hagyja.békén.a .családom! - kiabálja Maxre és minden egyes szónál beleöklözik a katona karjába, de ezek a gyenge próbálkozások nem érnek sokat egy edzett katona ellen.
A katona megelégeli az egészet. Előbb Maxret hajítja a falhoz, aki beüti a fejét, majd az anyjukat dobja le magáról. Ezután, ugyanazzal a mozdulattal még esés közben megvágja az anyát a kardjával. Csak annyit látni, hogy az asszony hason fekszik és egy vértócsa kezd gyűlni a teste alatt.

-Anyaaaaaa!Maxreeeee!-kiáltja sírva Deshana ,a saját fájdalma már nem is érdekli. Hirtelen kikapja a katona nadrágján csüngő tokból a kést.

-Most pedig te következel, mocskos korcs! -néz Deshanára undorral a katona.

Deshana gyors mozdulattal levágja a haját ott, ahol már nem fonódik a katona karja köré. Ebben a pillanatban jelenik meg az ajtóban zihálva Ashra mester.
Korához képest gyorsan mozogva a katona mögött terem, majd karjaival hátulról átkulcsolja annak mellkasát. A következő pillanatban már csak iszonyatos ropogásokat lehet hallani, ahogy a páncél meggörbül és a csontok összeroppannak a férfi testében. Halálhörgés közepette térdre esik, majd elhasal a földön és többé nem mozdul. A háttérben mintha kirajzolódna egy hatalmas medve alakja a mester mögött, ugyanakkor valódi medve fülek már meg is jelentek a mester fején.
Nincs idő nézelődni, de még a sokk ellenére is felfogja a kicsi lány, hogy mi történik a faluban. Minden házban, ahol a barátaik laknak, katonák tolonganak és halálsikolyok visszhangoznak.
A mester a két gyermekkel sikeresen elmenekül a faluból,  de minél messzebb kell jutniuk, ahol majd nem találnak rájuk. Így bemerészkednek a sötét erdőbe, egyre mélyebbre és mélyebbre.
Pár órával később Maxre is kezd magához térni, így a mester úgy dönt, hogy megállnak és menedéket építenek. A mester elmegy fáért, amíg Deshana a fiú mellett ülve várja, hogy teljesen felébredjen.

-Maxre, jól vagy?!-ugrik rá, amint az kinyitja a szemeit.

-Áuuuu!Deshana, szállj le rólam! - löki le magáról. Aztán a fejét simogatva próbálja felidézni az utolsó emlékét.

-Anya...?Hol van Anya??!-kérdi.

A kislány csak könnytől és portól maszatos arccal mered rá, de nem tudja kimondani.

-Anya jól van, igaz? Legyőztük azt az alakot, ugye?! – áradnak a kérdések Maxreból. -Szólalj már meg! - rázza meg, amiért Deshana még mindig nem válaszolt. De amikor a lány megrázza a fejét, már ő is megérti és visszaroskad ülő helyzetébe.

-Az nem lehet. Akkor mi hogy...? –motyogja értetlenül.

-Ashra... Ashra mester megmentett bennünket...most ...csak...fáért ment-hüppög a lány.
Maxre beleöklöz egy fába.

-De miért?! Mit ártottunk mi nekik!? Miért kellett meghalnia anyának!? - lassan Maxre is elsírja magát.
Aztán csak egymásra borulva siratják az elvesztett szeretteiket, barátaikat. Egészen addig, míg Ashra mester visszatér és segíteniük kell elkészíteni az új házukat. Később Ashra mester elmesélte az egész történetet a jóslatról, és hogy miért bántak így velük, valamint, hogy el kell bújniuk, sőt még a képességeiket is el kell rejteniük, akkor is ha csak ketten vannak egymás közelében.
Eleinte kaptak a mestertől egy-egy karkötőt, amiket olyan varázslattal ruháztak fel, ami segít nekik elrejteni az aurájuk és az alakjuk. Majd a későbbiek során nagy nehézségek árán megtanulták maguk elrejteni az alakjukat.
Sajnos pár évvel később a Mestert öreg kora miatt magához hívta a Szent Mester. Így csak ketten maradtak a testvérek, a nagy sötét erdőben. Mivel eddig lakatlan volt az erdő, az ottlétük meglátszódott. A madarak és más, kisebb állatok is elhagyták a környéket, sőt ha egyszer-kétszer egy ember betévedt az erdőbe, a testvérpár halálra rémítette a szerencsétlent. Így elterjedt a pletyka, hogy átkozott az erdő és egyre kevesebben merészkedtek már csak be a fák sűrűjébe. Így legalább volt egy kis nyugtuk.

Napjainkban.

Lassan besötétedett, ezért tábort kellett vernie. Aznap hosszú út után tudott csak pihenni. Mivel lány létére egyedül utazik mindig résen kell lennie, de a fáradtság nagy úr. Ahogy a tüzet nézte, elaludt. Álmában visszarepült a régi időkbe, ahol játszott a barátaival, szórakoztak a többiekkel. Aztán hirtelen elragadták tőle a legjobb barátját. A figyelmeztetések ellenére a falun kívül mentek játszani. A barátja kiáltott neki. Meg akarta menteni, de nem tudott utána menni. Valamiért nem tudott mozogni, és beszélni se. Amikor lenézett, hogy mi tartja vissza, felriadt az álmából. 

 -Csak álom volt, huh... Már több, mint 10 éve történt, mi? - túrt bele barna hajába - Rég álmodtam már er- - ágak zörgése szakítja félbe.
Az erdő mintha megmozdult volna körülötte.
Hirtelen szél támadt, a levelek susogtak és ágak reccsentek. Aztán egyfajta fojtott hörgés hallatszott a közelben, amely egy hosszú,fájdalmas nyögéssé nyúlt.

 -A fejem....a fejeeem...hol a fejem...- hallatszik egy női szellemhang.

A vándor először értetlenül néz, de a tábortűz hirtelen kioltódik és egy hatalmas árnyék mozgása látszódik a közeli bokrok között.

-Emberszagot érzek. Ízletes emberszagot. - hallani egy mély férfihangot.

 -Akkor most nem szellem vagy?

Deshana nagyon gyorsan átsuhan két fa között egy fehér lepelben, amely a hold fényénél kísértetiesen világít. A vándor homlokán verejték jelenik meg, nem mer se megmoccanni, se a holdra nézni. A bokor felé mered, kezében a kardjával.
Egyre közelebbről hallatszik az ágak roppanása.

-Emberhús...emberhús!
 -Hol a fejem...? Hol a fejem...? - hallatszódnak az ijesztő hangok szinte egyszerre.

A szellem előtűnik a bokorból, a feje hátrahajtva, így úgy tűnik, mintha nem is lenne neki és lassan közeledik az lány felé.
A lány hirtelen felsikít, összegörnyed és leguggol.
-Hagyjatok békén! Nem tudom, hol a fejed! És finom se vagyok! - mondja, miközben a kardját maga előtt lóbálja kis ívekben, hátha beleszaladnak a támadók.
A "szellem" és a "szörny" egymásra néz, majd a szörny újra emberi alakot ölt.

„Nem tűnik veszélyesnek.”- mondja a "szellem" telepatikusan a "szörnynek".

A lány még mindig lóbálja a kardját könnyes szemekkel.

„Küldjük el! Csak bajt hoz ránk.” - jön a válasz.

„De ez csak egy lány. Nézd hogy retteg! Mit árthatna nekünk?” - érvel a "szellem".

„Nem érdekel! Eddig kibírtuk, hogy nem fedeztek fel minket!” - csattan fel a "szörny".

„Légyszi,Maxre!!Olyan rég beszéltem lánnyal!” - kérleli a "szellem".

Amíg beszélgetnek a lány észreveszi, hogy irányába semmi mozgás nem történik.
Felnéz, de még mindig ott állnak előtte, így visszahajtja a fejét és tovább lóbálja a kardját.

„Ostoba! Legyen, de ha miatta bármi baj lesz, még én is elverlek!” - morog Maxre.

-Hellóóóó!-guggol le a kardtól biztos távolságba a "szellem".

-Ne egyél meg! Nem tudom, hol a fejed! - jön a továbbra is ijedt szóáradat.

-Ki vagy és mit keresel itt? - érdeklődik tovább.

-He?-hallatszik a meglepett hang.

-Tsk! - Maxre dühösen ciccent a nyelvével.

 -N... Nem vagy szellem? - kérdi ijedten a lány.

-Nem,nem vagyok szellem.És a bátyám sem fog megenni. - mondja Deshana egy mosoly kíséretében.

-Kyaa! De jó! - ejti le a lány a kardját és nagy lendülettel Deshana nyakába ugrik, ledöntve őt a lábáról.

A vándor péncéljának súlyát szinte azonnal érzi a lány. Maxre védelmezően odaugrik és rögtön lecibálja a vándort Deshanáról, majd egy kézzel a föld fölött 10cm-rel tartva lógatja.

-Hmph! Morci-borci... - böködi Maxre arcát a vándor, mire az a földre ejti.

-Muszáj volt még ez a nyűg is a nyakunkra? – zsörtölődik Maxre mialatt Deshana feltápászkodik a földről.

-Milyen nyűg? Nem ez a nevem... –szól a lány.

-Nem érdekel a neved-morog tovább –Deshana, gyere!

-Míííért akartatok elijeszteni? –érdeklődik.

-Ez a mi erdőnk. Nem szeretjük az idegeneket. – mondja Deshana, miközben megragadja a lány karját és húzni kezdi maga után. - De most,hogy már tudsz rólunk,sajnos velünk kell jönnöd.

-He? –finoman kihúzza a kezét a lány és ugyanúgy mosolyogva néz Deshanára.

-Amíg nem tudom, hogy hova akartok vinni, nem megyek sehova! -  kezd rá kényesen szinte ugyanabban a pillanatban, majd lehajítja magát a földre törökülésbe.

-Haza viszünk. - mondja félmosollyal Deshana.

-Akkor megyek! –pattan fel.

 -Hogy hívnak? –kérdi Deshana.

-Hívj, ahogy szeretnél... –érkezik a válasz.

- Akkor leszel félős Reina – mondja Deshana, miután pár pillanatig csendben fürkészte a lány arcát, szinte olyan volt, mintha olvasna a gondolataiban.

-Félős? –néz furcsán - Ez még nem voltam, jó lesz!

-Hát nem úgy reszkettél,mint egy nyuszi az előbb? – mosolyog Deshana.

-Az... az nem reszketés volt! Hanem ellentámadás! – védekezik. -De többet ne játssz szellemeset, légyszi... – kérleli.

-Hát persze! – veregeti hátba Deshana. –AH! Én Deshana vagyok,amint azt már hallottad. Ő meg ott a bátyám, Maxre.

-Akkor Des és Max. – ad rögtön beceneveket Reina.

-Ne merj emberi nevekkel illetni minket!! –néz  mérgesen hátra Maxre.

-Hai, hai, MAXre... – incselkedik Reina.
 Válaszul Maxre beleüt egy fatörzsbe,ami kettétörik.

-Maxre,nyugodj le!! -ugrik oda Deshana, hogy lenyugtassa a bátyját.

„Legalább lesz egy kis információnk a külvilágról!”-mondja telepatikusan a bátyjának.

„Fékezd meg a nyelvét, vagy esküszöm kitépem!” érkezik a válasz ugyancsak telepatikusan.

-Mit ártott neked az a fa...? –néz rá furán Reina.

-Reina,miért viselsz páncélt? Honnan jöttél? - Deshana.

-Mert harcos hercegnő vagyok! Legalábbis szeretném ezt mondani... De jól hangzik, nem? – hangzik a válasz.

- Hercegnő? - pislog  Deshana - Akkor mégis mit keresel itt egyedül?

-Hát... – kezd bele - Egy egyszerű vándor vagyok, járom a világot...

-Nagyszerű! Akkor mesélhetsz nekünk a kinti világ ügyes-bajos dolgairól! - lelkesedik fel Deshana.

-Igen! Mesélj csak azokról a szörnyetegekről, had halljuk milyen csodás az életük! - morog Maxre

-Hé! A Nomarik* nem is szörnyetegek! Te is az a fajta szűk látókörű vagy?! –dühödik be Reina.

-Miről beszélsz?-fordul hátra Maxre.

-Mi nem a nomarikra gondoltunk-mondja Deshana.

-Akkor milyen szörnyek? Ugye nem szellemekkel? –néz körbe gyanakodva Reina.
- Szellemek nem léteznek. - veti oda Maxre.

-Azok a szörnyek, akik lemészárolták a nomarikat.-mondja Deshana és egy pillanatra sötétbe borul az arca.

„Azt hittem már tudsz sírás nélkül gondolni a múltra ”- szól telepatikusan Maxre.
„Fogd be. Nem sírok.” - jön a válasz.

-Jó kislány, ne sírj! –öleli meg Reina Deshanát és simogatja a fejét. De ő kibújik a karjai közül, már elszokott az érintésektől.

- Mindegy. Menjünk,mert sose érünk haza!-mondja Maxre majd elindul a bozótoson keresztül, Deshana, mögötte pedig Reina.

-Egyébként, honnan tudtad a nevemet? - jön a semmiből Reina kérdése.

-Ööö... Álmodban beszéltél... - Deshana.

-Hmmm... Értem. - aztán Reina szó nélkül követte őket.  Közben persze figyeli a környezetet. Már rájuk világosodik, mire elérnek a fába faragott házhoz. Egy hatalmas fa törzsébe van belevésve az egész.
 -Megjöttünk-fordul hátra Desshana.
 -Űh! – bámul tágra nyílt szemekkel Reina.

Megjegyzés a történethez: A Nomarik olyan különleges képességekkel rendelkező lények, akik képesek állati alakot ölteni.